XII. Resicabányai Magyar Napok oroszhegyi néptáncosokkal

(0 Szavazat)35 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja jóvoltából, az oroszhegyi Urusos Néptáncegyüttes a Krassó-Szörény megyei Resicabányai Magyar Napokon vendégszerepel szeptember 22-én, szombaton.

A Hargita Megyei Művészeti Népiskola jóvoltából szeptember 22-én, 17 órától a resicabányai zeneiskola termében lép fel az oroszhegyi néptánccsoport, ízelítőt adva gazdag népzenei és néptánc kincsünkből: bonchidai, vajdaszentiványi és örkői cigánytáncokat mutatnak be. Közben népmesét mond Jére Csanád (A mennyországi ember) és Bálint Melánia (Kolontos Palkó). Az Urusos Néptáncegyüttes  öt éve működik négy korcsoportban (6-18 éves korosztály) 140 gyerekkel. Nevét az Oroszhegyi Nyúlád mezején található Urusos-kútról kapta, melyet Szent László kútjaként is emlegetnek a helybéliek. Céljuk elsősorban a néptánc megszerettetése a gyerekekkel, közösségépítés, a népi hagyományok megélése, majd különböző koreográfiák bemutatása, eleget téve a különböző helyi, környékbeli, külföldi meghívásoknak. Az együttes haladó csoportját láthatják a Krassó-Szörény megyeiek. A fellépést követően este a Magyar Házban közös nótázással és kötetlen beszélgetéssel folytatódik a program.

Hargita Megye Tanácsa 2009 nyarán azzal a céllal kezdeményezte az Összetartozunk közösségépítő programot, hogy a szórványban élő magyarság megmaradását és fejlődését támogassa. Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint Aranyosszék után 2014 januárjában Krassó-Szörény megyével is partnerséget alakított ki Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk programja keretében. Az összetartozás, az identitástudat megerősítése Székelyföldön is fontos, de leginkább olyan vidékeken van szükség rá, ahol a magyarság szórványban él.

A tőlünk mintegy 500 kilométerre található megyében számos magyar jellegű nevezetesség található: gőzmozdonymúzeum, nosztalgiavasút, Herkulesfürdő, Széchenyi-út a Duna mentén, Sissi királyné emlékműve és a Resicai Vízművek.

Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja segíteni a szórványban élő magyarságot népi hagyományai megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében, és ezáltal a nemzeti identitása megőrzésében és megerősítésében.

Csíkszereda, 2018. szeptember 19.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774