Vadkárok Hargita Megyében
szerda, 2024. december 18., 23:05:42

A brit The Guardian is foglalkozik Borboly Csaba felvetéseivel

(0 Szavazat)106 megjelenítés

A Guardian című napilap, Nagy-Britannia egyik legolvasottabb sajtóterméke is felfigyelt (http://www.theguardian.com) a székelyföldi medvetámadások ügyére, és megszólaltatta Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, aki szorgalmazza a hatóságok határozott fellépését, gyors reagálását és a vonatkozó jogszabályok, köztük a Románia meg az Európai Unió közti, medvék védelmére vonatkozó szerződés módosítását, az emberélet védelmére hivatkozva.

A megyeelnök szerint a cikk megjelenése is azt mutatja, hogy ha hallatjuk a hangunkat, azt meghallják Európában is, ezért rendszeresen tájékoztatnunk kell az illetékes uniós intézményeket problémáinkról, és kérhetjük a segítségüket ezek megoldásában.
– Mondjuk el, mi fáj, és meghallják azok, akiket ez érdekel. Akik pedig nem érzékelik a helyzet súlyát, azoknak felhívom a figyelmét arra, hogy emberek, köztük kisgyerekek élete forog veszélyben. Az emberi élet védelme mindennél fontosabb kell hogy legyen – jelentette ki.
Borboly Csaba pénteken levélben kérte a megyei érintett közintézmények, civilszervezetek, hatóságok segítségét, állásfoglalását egy olyan Hargita megyei helyzetelemzés összeállításában, amely valós képet ad a megyében élő medvepopulációról, kitér a vadkárok kezelésének témakörére, elemzi az érvényben levő jogszabályokat, és tárgyalja a megyei lakosság biztonságát szavatoló szükséges intézkedéseket, további lépéseket is. Az összesített adatok alapján készülő jelentésre hivatkozva a megyei tanács testülete is érdemben tudja tárgyalni a problémát, és javaslatokat tud megfogalmazni a központi döntéshozók és az EU illetékes szervei irányában.
A lakosság vadkárokról szóló bejelentéseit is várják Hargita Megye Tanácsának illetékesei a vadkar@hargitamegye.ro e-mail címen, és a témáról folyamatosan frissülő honlapot működtetnek: http://hargitamegye.ro/vadkarok.html


Csíkszereda, 2014. október 17.