Vadkárok Hargita Megyében
szerda, 2024. december 18., 21:18:39

A világ legjobb medveleseit hozzák létre Székelyföldön

Az elkövetkező két hétben ingyenesen vehető igénybe a szolgáltatás a Szent Anna-tónál

(0 Szavazat)53 megjelenítés

A biztonságos medvefigyelésről, egy tudatosító kampány fontosságáról – a Szent Anna-tónál előfordult balesethez hasonlóak megelőzése érdekében – tartott sajtótájékoztatót május 30-án, szerdán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Szín János medvepásztorral és Dósa Elek Leventével, a Pro Szent Anna Egyesület vezetőjével közösen a csíkszeredai megyeháza épületében.

– A jó kezdeményezéseket ritkán mutatjuk be, ezért tartottuk fontosnak, hogy a nagyközönséget tájékoztassuk arról a felajánlásról, amit a Máté Bence világhírű természetfotós által létrehozott és Szín János medvepásztor által működtetett Szent Anna-tó környéki medvelesnél ajánlottak fel: az elkövetkező két hétben, ingyenesen vehető igénybe a szolgáltatás. Céljuk, hogy ezáltal visszaszorítsák a jogtalan etetést, a szelfizést és a fotózást a tó környékén, ami folyamatos veszélyforrás a turistákra nézve – mondta felvezetőjében Borboly Csaba megyeitanács-elnök. Megítélése szerint a medvepopuláció Hargita megyének, Székelyföldnek korábban is büszkesége volt, és ezt a páratlan értéket meg kell őriznünk, ezért van szükség határozott fellépésre azok ellen, akik ez ellen tesznek, legyen szó a vadállatok jogtalan etetéséről, élőhelyükön való zaklatásról, szakember felügyelete nélküli fotózásról.

A sajtótájékoztatón – amely élőben is követhető volt a közösségi oldalon – Borboly Csaba úgy fogalmazott, hogy összefogás révén a hátrányból előnyt kovácsolhatunk.

– Most van egy mélypont a 2016-os felelőtlen minisztériumi döntés miatt, de ebből lehet, hogy előnyt tudunk kovácsolni, és olyan bevételek, munkahelyek, olyan kedvező helyzetek alakulhatnak ki, ami az itt élő lakosság számára jövedelmet fog jelenteni. Ehhez szükség van, hogy a jogszabályi előírásokat az emberek ismerjék meg és legyenek betartatva. A vadászati törvény (407/2006) 23-as cikkelye előírja, hogy 250-től és 750 lejig terjedő büntetés jár a vadak jogszerűtlen etetéséért, a törvényt viszont alkalmazni kell, és javasolni fogjuk, hogy ezt az összeget növeljék meg nyugati mintára akár 1000 eurónak megfelelő összegre – hangsúlyozta a megyeelnök.

A megyeitanács-elnök arra is rámutatott, hogy egy felelőtlen magatartásból, ami a turisták általi etetés és fotózás azért is igen veszélyes, mert ha tragédia talál történni, akkor utána a turisták nagy ívben elkerülik majd a környéket.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy jogszabály-módosítást tesznek le arra vonatkozóan is, hogy a hulladékgazdálkodás tekintetében legyen kötelező az olyan védett területeken, ahol nagyvad van a medvebiztos kukák használata.

Végül azt is elmondta, hogy a kistérségekkel közösen dolgoznak azon, hogy legyen követhető ki jár az erdőben, és mit csinál, ez az erdőtulajdonosok, erdészetek, közbirtokosságok és vadásztársaságok összefogásában védhető meg. Vissza kell szorítani az ellenőrizetlen erdei gyümölcs begyűjtést, a kvadok és motorok jogtalan használatát és egyéb deviáns viselkedéseket, amik zavarják a medvét a természetes élőhelyén – summázta Borboly Csaba.

Rendeltetésszerűen használják a medvebiztos konténereket

A tanácselnök a nyilvánosságot kihasználva felhívással fordult a tusnádfürdőiek fele is: használják rendeltetésüknek megfelelően a kihelyezett medvebiztos konténereket, ne hagyják nyitva azok ajtaját, és ha azt tapasztalják, hogy valamelyik nem zár rendesen, akkor abba ne tegyenek hulladékot. Ha látják, hogy valaki szánt szándékkal nyitva hagyja, vagy a konténer mellé helyez el szemetet, akkor azt figyelmeztessék, vagy jelezzék az illetékeseknek, hisz az ilyen ember veszélyt jelent a közösségre és a turistákra is.

– Vitathatatlan, hogy a bejáró medvék miatt jelentős mértékben több a turista Tusnádfürdőn, de ez csak addig tart, amíg nem történik valami katasztrófa ember és medve találkozásakor – int óvatosságra Borboly Csaba.

Mondjunk nemet a szelfizésre

A Székelyföldi vadkárok Facebook oldalon ma indult el az a figyelemfelkeltő kampány, amely a medvével történő szelfizést kívánja visszaszorítani és helyes mederbe terelni:

Medveles – két hétig ingyenesen

Szín János medvepásztor elmondta: Máté Bence a világ egyik legjobb természetfotósa, már több mint 100 helyszínen épített leseket szerte a világban. Célunk az, hogy a világ legjobb medveleseit hozzuk létre Székelyföldön, ami komoly hírnevet fog hozni az egész világban.

– Az elkövetkező két hétben a Szent Anna-tóhoz belépő turistáknak fogjuk felkínálni a lehetőséget, hogy ingyenesen vegyek igénybe professzionális medvelesünket, erről tájékozódhatnak a medveles.hu honlapon vagy a Medveles közösségi oldalon (https://www.facebook.com/lassukamedvet/).

Borboly Csaba hozzáfűzte, hogy a megyei tanács turisztikai promóciójába komoly szerepet fognak kapni az elkövetkezőkben a medvelesek. A sízés, a mofetták és a zarándokturizmus mellett ezt a típusú ajánlatot is be kell jelentsük az európai és a világpiacon. Ezért felhívással fordul a megye medveles működtetőihez, hogy küldjék el elérhetőségeiket (info@hargitamegye.ro), hogy készülhessen egy adatbázis a megyében működő szolgáltatásokról.

Tiszteld a medvét! Ne etesd a medvét!

A sajtótájékoztató végén Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület vezetője ismertette a napokban általuk megfogalmazott tíz pontot, amely a helyes viselkedésre mutat rá, ha medvével találkozunk.

A tíz pontos útmutató az alábbi linken érhető el:

A megyei tanács a medvetámadások ügyében tett eddigi lépéseiről itt olvashatnak: http://vadkarok.hargitamegye.ro/ vagy a közösségi oldalon: https://www.facebook.com/vadkarok/ tájékozódhatnak.

Hargita Megye Tanácsa Sajtószolgálata

Csíkszereda, 2018. május 30.