(0 Szavazat)42 megjelenítés
Ma telefonon értesítette Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, hogyha ma megkapják a Hubertus Vadásztársaság kérését, engedélyezik annak a veszélyes medvének a kilövését, amely tegnap halálosan megsebesített egy 35 éves családapát.
A Hubertus Vadásztársaság már korábban kérte a veszélyes egyed kilövését, de visszautasították. A minisztérium cáfolja, hogy érkezett volna az intézménybe ilyen kérés.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 március 25
– A szóban forgó egyedre vonatkozó kérést és visszautasítást megtaláltuk a minisztérium oldalán, de úgy tudjuk, más esetek is voltak. A Hubertus Vadásztársaság azt mondta, hétfőn bemutatják a további visszautasításokra vonatkozó átiratokat, illetve biztosítottak arról, hogy ma elküldik a Kőrispatak mellett támadó medve kilövésére vonatkozó kérést – számolt be Borboly Csaba.
A környezetvédelmi minisztérium honlapján összesített adatokból kiderül, hogy 2017-ben négy esetben kértek Hargita megyéből kilövési engedélyt, ebből kettőt visszautasítottak, két esetben áthelyezést hagytak jóvá, kilövést egyetlen esetben sem engedélyeztek. Tavaly egy kérés volt benyújtva, amit szintén elutasítottak.
– Ilyen szörnyű helyzetben nem a védekezés lenne az illetékes minisztérium feladata, hanem proaktívan kellene hozzáálljanak a helyzet orvoslásához. Továbbra is hangsúlyosan kérjük, hogy rendeljenek el az intézményben egy belső vizsgálatot, amely ellenőrzi a Hargita megyei esetek kezelését – tette hozzá a megyeelnök.
Mint arról tegnap beszámoltunk, súlyosan megsebesített egy medve Kőrispatak mellett egy 35 éves családapát, aki végül a mentőben életét vesztette:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2351735935113261
Az apa két kislányát az édesanyjuk nélkül nevelte. Hargita Megye Tanácsa felhívással fordul a lakossághoz a család megsegítésére:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/2022304354483604
Csíkszereda, 2019. március 23.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)42 megjelenítés