Hargita megyében tájékozódnának uniós illetékesek
(0 Szavazat)66 megjelenítés
Kiemelten foglalkozik az Európai Bizottság a medvék kérdésével: 2015-ben Főbb intézkedések az európai nagyragadozó populációért címmel jelentést adott ki ebben a témában megvizsgálva több ország gyakorlatát – hívja fel a figyelmet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki itthon és Brüsszelben, a Régiók Bizottságában is rámutatott az elszaporodott, emberéletet veszélyeztető medvék jelentette problémára.
Utolsó frissítés: szerda, 2015 július 08
A dokumentum szerint (elérhető itt: http://ec.europa.eu/environment/nature/conservation/species/carnivores/pdf/pa_bear_problem%20bear%20pilot%20action%202015.pdf) Szlovéniában az elköltöztetett példányok egy héten belül visszatértek eredeti helyükre. Svédországban is elszállították a problémás egyedeket, és amelyik visszatért, és kárt okozott, azt egyből kilőtték. Svájcban a jogszabályok alapján, ha egy medve emberre támad, vagy megállapítják, hogy veszélyezteti a környékén élő emberek életét – olyan településeken, amelyekre háztartási hulladékért merészkedik –, kilövik. Ez felveti a háztartási hulladékok óvatos kezelésének szükségességét, például egyes nyugati országokban különösen vigyáznak arra, hogy az állatok ne férjenek hozzá a kidobott élelemhez.
A megyeelnök szerint a dokumentumban is látható, hogy a különböző országok eltérő megoldásokat alkalmaznak, de minden esetben az emberi élet kerül előtérbe. Ezért is kellene Romániának újratárgyalnia a kárpáti barnamedve kvótájára vonatkozó európai uniós egyezményt, illetve követve más EU-s jó példákat, az emberi életet előtérbe helyeznie. Az elöljáró a Régiók Bizottsága Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) szakbizottságának múlt heti ülésén vetette fel, hogy az EU-nak külön-külön régiók szerint kellene vizsgálnia a problémát, és javasolta a medvepopuláció valamilyen szintű szétosztását, elszállítását más hasonló adottságokkal rendelkező élőhelyekre, illetve egy saját kezdeményezésű jelentés kidolgozását a probléma lehetséges megoldásait illetően. A Régiók Bizottságának tagjai nyitottan reagáltak Borboly Csaba felvetésére, és többen jelezték, hogy szívesen eljönnének Hargita megyébe tájékozódni a medvék teremtette helyzetről.
A Hargita Megye Tanácsa Elemző Csoportja medvekérdésről készített jelentése a következő linken olvasható: http://elemzo.hargitamegye.ro/medvekerdes-es-vadkarok-hargita-megyeben/. A megyeelnök RB-tagságáról és -tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.
Csíkszereda, 2015. július 7.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)66 megjelenítés