Vadkárok Hargita Megyében
vasárnap, 2024. december 22., 10:31:37

Hargita megyében prioritás a medvekérdés megoldása

(0 Szavazat)218 megjelenítés

 Lezárult a Hargita Megye Tanácsa által medvetémában szervezett egy hónapos figyelemfelkeltő kampány, ugyanakkor Csíkszeredában tartják az Európai Nagyragadozó Platform regionális műhelymegbeszélését. Ezekről számolt be Borboly Csaba tanácselnök és Demeter László biológus november 14-én, a csíkszeredai megyeházán tartott sajtótájékoztatón. 

Az október 2. – november 2. között zajló medvekampányt sikeresnek értékelte a megyei tanács elnöke. Elmondása szerint jelentősen megnövekedett a hónap folyamán a lakosság részéről érkező bejelentések száma. Az összesített eredmények szerint a kampány időszaka alatt 32 kárbejelentés, valamint 13 észlelésre vonatkozó bejelentés érkezett a lakosság részéről. Ez jóval nagyobb szám mint amennyi a kampányt megelőző időszakokban volt: 2018-ban összesen 185 (havi átlag 16) kárbejelentés érkezett, illetve 2019. január-szeptemberi időszakában 22 bejelentés érkezett a 112-es hívószámra medveügyben. Borboly Csaba szerint mindez azt bizonyítja, hogy az emberekben kezd tudatosulni, hogy ők is hozza tudnak járulni a medvekérdés megoldásához.

 Borboly Csaba hozzátette, a minisztérium nem veszi komolyan a medvekérdést, és úgy véli, hogy az előrelépéshez szükség van a Brüsszelből érkező nyomásgyakorlásra. Ennek eléréséhez egy jelentős lépés a november 19-én a csíkszeredai megyeházán megszervezett Európai Nagyragadozó Platform regionális műhelymegbeszélés.

– Hatalmas siker ez Hargita megyének, hiszen neves nemzetközi szakemberek vesznek részt a tanácskozáson, amelynek célja a Hargita megyei regionális nagyragadozó platform eddigi eredményeinek bemutatása, és szélesebb körben, országos és európai perspektívában való megvitatása. Ugyanakkor hiányolom a bukaresti képviseletet a nemzetközi szakértő gárda mellett, hiszen felkérésünk ellenére nem jelezték részvételüket az eseményen.  Továbbra is három szinten fogunk dolgozni a medvekérdés megoldása érdekében: helyileg a lakosság tudatosítása, a kárbejelentő dokumentumok helyes összeállításában nyújtott segítség, országos szinten a törvénykezés és az ügyintézés gördülékenyebbé tétele érdekében végzett munka, illetve európai szinten a téma iránti figyelem felkeltése. Ez utóbbi elérését nagyban segíti majd ennek a platformnak a munkamegbeszélése itt, Hargita megyében – emelte ki Borboly Csaba.

 A platform programját Demeter László biológus ismertette, elmondta,  a regionális nagyragadozó platformok az Európai Bizottság támogatásával jöttek létre, az Európai Nagyragadozó Platform kezdeményezésére, egy participatív modellt követve, amelynek célja hosszú távon a nagyragadozó-ember konfliktus megoldása, illetve a különböző társadalmi csoportok közötti konfliktusok csökkentése. Egy ilyen regionális platform működik az év kezdete óta Hargita megyében, amelynek tagjai különböző, a medve kérdésben érdekelt csoportok képviselői.

A regionális nagyragadozó platformok megerősíthetik, kiegészíthetik  a nagyobb léptékű, országos, makroregionális akcióterveket, menedzsment rendszereket, növelhetik azok hatékonyságát, erősíthetik társadalmi beágyazottságukat.

A novemberi 19-i műhelymunka résztvevői a Hargita megyei és az európai platform tagjai, európai ernyőszervezetek, mint az Európai Földtulajdonosok Szervezete (ELO), az Európai Vadász és Természetvédő Egyesületek Föderációja (FACE), az Európai Bizottság képviselői, romániai kutatóközpontok, civil szervezetek, vadásztársaságok, természetvédelmi hatóságok szakértői, képviselői.

A műhelymegbeszélés során bemutatják a Hargita megyei platform eddigi eredményeit, és sor kerül néhány központi témakör egyes aspektusainak megvitatására, mint a vadgazdálkodás, a tudományos kutatás és a károk megfelelő kezelése.

 

Csíkszereda, 2019. november 14.


[ Közéleti hírek ]