A környezetvédelmi minisztérium idénre ígéri a menedzsmentterv közvitáját
(0 Szavazat)162 megjelenítés
Közvitát szervezett Románia Szenátusának Környezetvédelmi Bizottsága november 17-én a medvekérdésben Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére, a november 7-i szakbizottsági ülés eredményeképpen, amelyen részt vett Borboly Csaba is. Ezért a megyeelnök köszönetét fejezte ki Coliban Allen bizottsági elnöknek, valamint az RMDSZ frakciónak a közbenjárásért, és Toros Lóránd szenátornak, aki képviselte a frakciót a november 17-i megbeszélésen.
Utolsó frissítés: hétfő, 2017 november 20
A legfontosabb eredmény az, hogy sikerült ténylegesen a közvita középpontjába helyezni a nagyvadakkal kapcsolatosan megjelent problémakört, kiemeltképpen a medvék túlszaporodásából eredő országos társadalmi kérdést. A környezetvédelmi minisztérium biodiverzitás igazgatóságának vezetője is elismerte, nem normális, hogy Hargita megyében annyi medve van, mint Finnországban, csak sokkal kisebb területen, számolt be a vitán elhangzottakról Hargita Megye Tanácsának elnöke, ahol érintett felek voltak jelen: környezetvédők, vadgazda egyesületek, a kormányzati szféra, parlamenti képviselők, erdészeti tudományos intézetek képviselői.
- A vita következtetése egyértelmű: a megelőzés a hosszú távú megoldás, hiszen a beavatkozás csupán a hatásokat kezeli, a kiváltó okot nem. Azt kértük, hogy már jövő januárban adják ki a beavatkozási rendeletet 2018-ra, ugyanakkor az idei beavatkozási szám maradjon meg, míg teljesen el nem fogy, tehát jövőben is lehessen felhasználni az idén jóváhagyott kvótából megmaradt számot. Továbbá azt kértük, jövő évben készüljön el a hosszú távú menedzsment terv, amire a környezetvédelmi minisztérium képviselőjének az volt a válasza, hogy még idén közvitára kerül – számolt be Borboly Csaba.
A megyeelnök hozzátette: az is nyilvánvaló, hogy Európa is felfigyelt a problémára, hiszen az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága már javasolja, hogy újra kell nézni egyes fajok védettségi státuszát, ugyanis ha a megfelelő állomány biztosított, a védettség túlszaporodáshoz vezethet, ami más fajok kárára történik. Az EP kéri az Európai Bizottságot, hogy fogalmazzanak meg újabb javaslatokat a fajok védettségi státuszát illetően.
A nagyvadak kérdésének vitája a következő hónapokban folytatódik. A szenátus szakbizottságának elnöke szerint egy átfogó javaslatot kell kidolgozni az RMDSZ frakcióval, a polgármesterekkel és gazdákkal, vadgazdákkal, hogy milyen törvénymódosításokra van szükség, milyen szerepek nincsenek meghatározva, és milyen intézkedésekre van szükség.
A mai nap folyamán kiegészítette a nép ügyvédjéhez szeptember 5-én a medvekérdésben benyújtott petíciót Borboly Csaba. A petíciót szeptember 20-ig több mint 13 ezer Hargita megyei lakos írta alá. A november 17-én Bukarestben átadott iratcsomó tartalmazza az európai uniós normákat és ezzel szemben a romániai gyakorlatot, alátámasztja, hogy tévhit az erdők kivágása, felhívja a törvénykezés hiányosságaira a figyelmet, illetve rávilágít a megelőzés, vadászat és vadgazdálkodás közötti összefüggésekre.
A benyújtott dokumentáció mellékletei bizonyítják, hogy az EU-s normák kimondják, hogy meg kell előzni a faj degradálását, ennek érdekében be kell avatkozni, akár vadászattal is. Továbbá tévhit az, hogy kivágták az erdőket, a helyi önkormányzatoktól begyűjtött adatok is bizonyítják, hogy Hargita megyében megnőtt az erdős területek száma. A hazai törvénykezés egyik nagy hiányossága, hogy nem tér ki az emberi sérülésekre vonatkozó kártérítésre, viszont szabályozza a medvék kilövése esetén fizetendő kártérítést, hívja fel a figyelmet a benyújtott iratcsomóban Borboly Csaba. Az összeállított anyag utolsó része a megelőzés, a vadászat és a vadgazdálkodás összefüggéseire vonatkozik.
Hargita Megye Tanácsának elnöke ismételten hangsúlyozta, nem a medvéket akarják kilőni vagy eltávolítani, hanem azt szeretnék elérni, hogy az emberek biztonsága legyen a prioritás. Ennek megoldása azért is sürgető, mert ellenkező esetben a lakosság fog „igazságot szolgáltatni”, ami egyértelműen káros hatással lesz az állatállományra, a környezetre. Az a cél, hogy kidolgozzák a menedzsmenttervet és a megelőzés módszerét a fenntartható vadgazdálkodás érdekében, illetve hogy törvény által szabályozva legyen a medvetámadások áldozatainak kártérítése, foglalta össze Borboly Csaba. A megyeelnök hozzátette: a november 16-i Területi Képviselők Tanácsának ülésén is elmondta, négy éve beszélnek Brüsszelben is a témakörről, és ennek kezd látszani az eredménye. A Propark Alapítvány és az Asociatia pentru Conservarea Diversitatii Biologice (magyarul: a biodiverzitás megőrzéséért) civilszervezetek is támogatják Borboly Csaba jelentését, amelyet a Régiók Bizottsága raportőreként terjesztett elő.
A mai bukaresti találkozókról élő bejelentkezésben számolt be közösségi oldalán Borboly Csaba:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1430714176975961/
A vadkárokkal kapcsolatos közleményeink az alábbi linken olvashatók:
http://hargitamegye.ro/vadkarok.html
Borboly Csaba Régiók Bizottsága raportőreként kidolgozott jelentése az alábbi linken tanulmányozható:
https://www.borbolycsaba.ro/a-konfliktust-okozo-fajokkal-valo-egyutteles-elosegitese-az-unios-termeszetvedelmi-iranyelvek-kereten-belul/
Csíkszereda, 2017. november 17.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)162 megjelenítés