Borboly Csaba: amitől féltünk, bekövetkezett
(0 Szavazat)61 megjelenítés
Újabb medvetámadás történt július 24-én éjjel a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A huszonhétéves férfit éjjel egy és két óra között sebesítette meg a tömeg közé ugró medve, a karján és a combján. A sérült sebeit a csíkszeredai megyei kórház sürgősségi osztályán látták el, majd a csíksomlyói fertőző osztályra szállították.
Utolsó frissítés: szerda, 2018 július 25
Az eset egyik szemtanúja elmondta, ijesztő, hogy a Tusványos első napján már ilyen balesetek történnek, hiszen szombatig még tragikusabb kimenetelű esetek is előfordulhatnak. Szintén a szemtanú beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy ugyanazon hárombocsos medvéről van szó, amely a hónap elején ugyanezen a szakaszon megsebesítette a kutyáját sétáltató férfit.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, felháborító, hogy annak ellenére, hogy a korábbi tusnádfürdői medvetámadás után felkérte a minisztériumot, hogy a hárombocsos anyamedvét távolítsák el a településről a közelgő tábor miatt, semmilyen intézkedést nem tettek a balesetek elkerülése érdekében.
– Ezért lenne szükség autonómiára, decentralizált döntéshozatalra, hiszen a minisztériumban szabadságoló hangulatban levő, felelősséget vállalni nem akaró bürokraták fülük botját sem mozdítják, míg a megyében egymást követik a támadások – hangsúlyozta a megyeelnök. Vannak olyan minket érintő döntések, melyeket központi szinten vagy egyáltalán nem hoznak meg, vagy rosszul. Most, Tusványos alatt mindenki láthatja, hogy nem történnek valós lépések, Bukarestben nem akarnak ténylegesen foglalkozni az itteni emberek problémájával, hogy a román állam nem képes megvédeni állampolgárait és vendégeit. Július 13-án levélben kértem a miniszterasszonyt, hogy szállítsák el Tusnádfürdőről medvét, mert több mint 20 000 ember érkezik Tusványosra, és baj lesz. Sajnos baj lett! Újból felkérem a miniszterasszonyt, hogy sürgősen hozza meg a megfelelő döntést, úgy a tusnádfürdői, mint a csíkszeredai lakóházak között járó medvék esetében” – mondta Borboly Csaba.
A megyeelnök ma reggeli bejegyzése a támadásról itt tekinthető meg.
Csíkszereda, 2018. július 25.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)61 megjelenítés