A környezetvédelmi bizottságot Brüsszel álláspontjáról tájékoztatta Borboly Csaba
(0 Szavazat)52 megjelenítés
A medvekérdésről tárgyalt a szenátus környezetvédelmi bizottságának mai, november 7-i ülésén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, ahol a bizottság tagjai egyetértettek azzal, hogy a vitát folytatni kell, szélesebb körben is. Ennek érdekében vitát szervez a szakbizottság is, amire előkészítik a megfelelően dokumentált anyagot, egyeztetett Tánczos Barna szenátorral a megyeelnök.
Utolsó frissítés: szerda, 2017 november 08
A környezetvédelmi szakbizottság ülésének egyik témaköre a védett övezetekről szóló 2007/57-es sürgősségi kormányrendelet módosítása volt, amit szabad vita követett a medvék által okozott károkról. A megbeszélésen Borboly Csaba a Tánczos Barnával való egyeztetés nyomán, illetve Benke József, a Zetelaka és Társai Vadász és Horgász Társulat igazgatója meghívására vett részt, ahol jelen volt az Erdészeti Kutatóintézet képviselője is.
Megelőzésre és sürgős beavatkozásra van szükség, és elsődleges az emberi élet védelme, illetve nem jelent megoldást az áttelepítés, mondta el a megbeszélésen Borboly Csaba. A Régiók Bizottságának jelentéstevőjeként tájékoztatta a szakbizottságot Brüsszel álláspontjáról, hogy Románia kell megoldja a fennálló helyzetet, illetve hogy nincs olyan európai uniós előírás, amely szerint ne lehetne szinten tartani az egyedszámot. Ehhez kell egy menedzsmentterv, és annak alapján vadgazdálkodással is szinten lehet és kell tartani a vadállományt. Egyértelmű, hogy rendezni kell a kártérítések ügyét is, és olyan intézkedéseket hozni, amelyek az emberi életet részesítik előnyben. Ezeket az intézkedéseket várja Brüsszel is, tájékoztatta a bizottságot Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A megbeszélés következtetése az volt, hogy ezt a vitát folytatni kell szélesebb körben is, ezzel egyetértett a bizottság minden tagja. Szerveznek egy vitát a szenátusban, ehhez a Hargita megyeiek előkészítik az anyagot és eljuttatják minden bizottsági tagnak, erről egyeztetett Borboly Csaba Tánczos Barnával is. Az anyag alapján konkrét számadatok, dokumentumok és tanulmányok mentén tudnak beszélni a problémáról.
A Hargita megyei vadkárokról és a témában megjelent közleményekről az alábbi linken tájékozódhatnak:
http://hargitamegye.ro/vadkarok.html
Csíkszereda, 2017. november 7.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)52 megjelenítés