(0 Szavazat)83 megjelenítés
Közvitára bocsátotta Hargita Megye Tanácsa az Elemző Csoportja által készített jelentéstervezetet, amely az egyre szaporodó vadkárok és medvék okozta személyi sérülések nyomán gyűjtött adatokra támaszkodik, és ezek nyomán több megoldási javaslatot foglal össze. Eszerint fontos lenne a kilövési engedélyek számát a jelentett káresetek függvényében, illetve a már levadászott egyedek száma függvényében meghatározni. Ugyanakkor fontos, hogy a beavatkozások száma a populáció valós létszáma alapján legyen meghatározva.
Utolsó frissítés: szerda, 2014 november 19
Minisztériumi jóváhagyással lehetővé kell tenni sürgősségi esetekben a gyors beavatkozást (például személyi sérülés esetén). A fiatal egyedek számának csökkentése tehát a megoldás, amely érdekében korlátozást kellene bevezetni a 200–250 pontnál nagyobb egyedek kilövésére. Az eltelt évtizedekben a vadászegyesületek anyagi okokból számos felnőtt, hím egyedet levadásztak. Célszerű lenne a kilövési kvóta a pontok szerinti finomítása, két-három lépcsőt kialakítva. Így a vadásztársaságnak kvótája lesz a trófeaértékű medvék kilövésére, illetve az alacsonyabb értékűekre is külön. Ezáltal a vadásztársaságok képesek lesznek kiadásaikat fedezni, és emellett érdekeltekké lehet tenni a fiatal medveegyedek vadászatában is. Ugyanakkor a jelenlegi, meglehetősen kaotikus legeltetés is hozzájárul a vadállatok lakott övezetekbe való vándorlásához, így szükség van a legeltetés és az erdőgazdálkodás szabályozására. További vadföldek kialakítása, a jelenlegiek karbantartása, valamint az erdőben motorsportot űzőkkel szembeni tiltás és büntetés is elősegítené a kialakult helyzet megoldását.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 13-án iktatta a prefektusi hivatalban levelét, amelyben kérte a megyei katasztrófavédelmi bizottság összehívását, és az ennek alkalmával tartott sajtótájékoztatón szorgalmazta a hatóságok határozott lépéseit az ügyben. Ugyanakkor átiratban kérte az illetékes intézményeket a vadkárokról, illetve személyes sérülésekről szóló információk, bejelentések beküldésére, hogy valós képet kapjanak a megyében élő medvepopulációról. Az azóta eltelt 35 napban összegyűltek az igényelt információk és javaslatok, a közvitára bocsátott jelentéstervezet ezek alapján készült.
– Az érintettek különböző módon közelítik meg és kezelik medvekérdést. Minden érintettnek megvannak a pró és kontra érvei a helyzet megoldására, amelyek helytállóak, azonban más nézőpontokkal ütköznek. Ezért fontos egy kommunikációs csatorna és együttműködés elindítása annak érdekében, hogy az érintettek a probléma megoldására tett javaslatok mentén közös tervet dolgozhassanak ki. A jelenleg kialakult helyzetre megoldást a katasztrófa-elhárító bizottság adhat, amely figyelembe veszi a lehetőségeket és a korlátokat, és ez alapján tud helyi szintű cselekvési javaslatot kidolgozni rövid illetve hosszú távra – nyilatkozta Borboly Csaba hozzátéve: – A szeptemberben megjelent miniszteri rendelet, amely a medvék okozta támadásokra való tekintettel engedélyezte a vadászidényen kívüli beavatkozást, bizonyítja, hogy a környezetvédelmi miniszter, Korodi Attila prioritásként kezeli a kialakult helyzet megoldását. A helyi problémákat közvetíteni kell a központi illetékes szerveknek, hogy a döntéshozók is valós képet kapjanak a térség helyzetéről. Célszerű erősíteni az együttműködést az illetékes minisztériumokkal, hogy a helyi szinten elindított kezdeményezések, javaslatok a medvekérdés megoldására a központi szervekhez is eljussanak, és azok meg is tegyék a megfelelő lépéseket a megoldás érdekében.
Romániában tömörül az európai barnamedvék 35–40 százaléka, illetve a kárpáti barnamedvék több mint 80 százaléka. Közel 6200 egyedről van szó, ehhez képest az eltartható egyedek száma 4000 körül lenne. A megye szintjén körülbelül 1350 medvéről beszélhetünk a vadásztársaságok becslése szerint, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség azonban úgy véli, ez a szám 800–900 között mozog. A Hargita Megyei Erdészeti és Vadállományi Felügyelőség szerint 600 medve lenne az optimális, figyelembe véve a megye medveeltartó képességét.
A környezetvédelmi ügynökség jelentése alapján 2014-ben 208 vadkárt jelentettek, ennek 68 százalékában, 142 esetben medve által okozott kárról beszélhetünk. Az előző évhez viszonyítva megkétszereződött a medvék által okozott, bejelentett károk száma. A megyei közegészségügyi igazgatóság szerint idén 15 személyt láttak el medve által okozott sérülésekkel.
A Hargita Megye Tanácsának Elemző Csoportja által készített jelentés teljes egészében elolvasható a http://hargitamegye.ro/vadkarok/jelentes.html linken. A megyei tanács illetékesei továbbra is várják a lakosság medvepopulációval és vadkárokkal kapcsolatos észrevételeit a vadkar@hargitamegye.ro e-mail címre. A témában bővebb információt találnak a http://hargitamegye.ro/vadkarok.html honlapon.
Csíkszereda, 2014. november 19.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)83 megjelenítés