Mindennaposak a medvetámadások, rettegésben élnek az emberek
(1 Szavazat)49 megjelenítés
Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök, vadásztársulati vezető és állattartó gazda jelentkezett a július 5-i bukaresti megmozdulásra. A Felcsík Kistérségi Társulás és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kezdeményezésére megyeszerte mozgolódnak az emberek a tarthatatlan helyzet felhívására és annak kezelésére Bukarest részéről. Hargita megyében most már napi szinten történik medve támadás, amiért az emberek türelmetlenek, hiszen amellett, hogy hatalmas anyagi károkat okoz főként az állattartó gazdáknak az emberi áldozatok is sűrűbbek kezdtek lenni.
Utolsó frissítés: kedd, 2017 július 04
A környezetvédelmi miniszter szerdán fogadja a küldöttséget, amelybe civileket is bevonnának a szervezők, olyan személyeket, akiknek már volt részük medvével találkozni.
Borboly Csaba megyeelnök szerint minden nap gazdaságokat, családok megélhetését teszik tönkre egy nap alatt az elszaporodott medvék, ugyanakkor most már az emberi élet is veszélyben van. Mint korábban mondta a megmozdulás nem a medvék ellen, hanem az emberek védelme érdekében történik.
Továbbra is várják a támadásokról készűlt képeket, amelyekből egy összeállítást is átadnának a minisztérium vezetőjének, amelyek szemléltetik a támadások súlyosságát és azok gyakoriságát is:
https://www.facebook.com/vadkarok/?fref=ts
Csíkszereda, 2017. július 3.
Tetszett ez a cikk?(1 Szavazat)49 megjelenítés