Elnöki köszöntő

 
„Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja.”
Ezzel a székelykapu-felirattal köszöntöm Önt Székelyföld szívében, Hargita megyében, a székely kapuk és fenyőerdők hazájában.
 
Mindenkinek más jut eszébe térségünkről – van, akinek a Hargita fenséges hegyei, s a csíksomlyói Szűz Mária kegyszobra, másoknak a Szent Anna- vagy a Gyilkos-tó, ismét mások a szénás szekerekre, fejkendős nagymamáinkra emlékeznek szívesen. Számomra e táj az otthont jelenti, a szülőföldet, mit évszázadok óta laknak székelyek, s dolgoznak keményen a napi megélhetés, a megfelelő életkörülmények biztosítása érdekében. És ahol ma nekünk kell dolgoznunk legjobb tudásunk és képességeink szerint, őseink példája szerint megbecsülve örökségünket, akik úgy tudtak megmaradni és gyarapodni, hogy közben megőrizték számunkra a Székelyföld természeti és kulturális kincseit. A hegyek, az erdők, a borvízforrások és a belőlük fakadó hagyomány tesznek minket egyedivé és adnak nekünk esélyt. Köszöntöm Önt Székelyföldön! Őszintén kívánom, hogy itthon érezze magát, megtapasztalja vendégszeretetünket, és egyben hívom, Székelyföldből építsünk együtt erős és sikeres térséget!
 
Borboly Csaba
Elnök
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774