A Hargita hegység a közepes magasságú hegyek csoportjába sorolható. Legmagasabb pontja a Madarasi Hargita csúcsa 1800 m magas, mintegy 1200 m-re emelkedik a Csíki medence fölé.
A Hargita hegység 3 jól elkülönülő tájegységre osztható: az Északi-Hargita, a Központi-Hargita és a Déli-Hargita.
Az Északi-Hargita:
A Libán-tető (1000 m) és a Fertő-nyereg (1310 m) között az Osztoros ikerkráterei és a nagyon lepusztult Fertő - kráter alkotják. Az előbbit a Sikaszó (Ny) és a Lok patak (K), az utóbbit az Ivó patak nyitotta meg. Legmagasabb része az 1589 m-es Fertő csúcs. Az Osztoros kráterperem legkiugróbb csúcsa az 1386 m magas Osztoros csúcs.
A Központi-Hargita:
A Fertő-nyereg és a Tolvajos-tető (985 m) között a hegység dereka. Ez a turisták által gyakran látogatott „igazi" Hargita. A hegyvonulat legmagasabb szakaszát képezi. Csúcsait azon felcsíki falvakról nevezték el, amelyeknek erdőbirtokát képezi egy-egy rész. Itt található a legnagyobb orom is, a Madarasi-Hargita (1800 m). Tőle délre sorakoznak a többi, alvó vulkáni kráterek, olyan peremi csúcsokkal, mint a Rákosi-Hargita (régebbi nevén Galusa-tető, 1759 m), Madéfalvi-Hargita (1709 m) és Csicsói-Hargita (1775 m), a tévéátjátszó állomással.
A Déli-Hargita:
A Tolvajos- és Hatod-tetők (710 m) között a leghosszabb és legalacsonyabb rész. Legfőbb krátere a Kakukk-hegy (1558 m). Tőle délre a Kapus-hegy (1424 m), a Mitács (1280 m) és a Nagy-Piliske (1374 m) a magasabb csúcsok a gerincen.
A Hargita gerincét kiterjedt erdőfoltok és nagy, havasi puszták váltakozása jellemzi.
A Hargita-plató:
A hegység testéhez kapcsolódó alacsony, 20–30 km szélességű vulkáni fennsík. Lépcsősen ereszkedik alá a Tolvajos-tetőtől Székelyudvarhelyig. Átlagmagassága 700–800 m. Hosszú, párhuzamos patakvölgyek szabdalják. Délnyugati alacsony hegylábai a Homoródalmás közelében lévő gyönyörű Vargyas-szurdokig terjednek, amely a Persány-hegység és a Hargita ütközési pontján keletkezett.
Szerző: Zsigmond Enikő