Hargita hegység
szerda, 2024. december 18., 17:26:22

Kapcsolatfelvétel a Magyar Síakadémiával

(0 Szavazat)97 megjelenítés

Meghívásunkra március 22.-25. között terepszemlét tartott a Magyar Síakadémia és a Kékes Kutató Mentő Alapítvány küldöttsége Székelyföldön. A két szervezet elsősorban az anyaországi Kékes-tető síközpontban tevékenykedik, de oktatással egybekötött csoportos síutakat szerveznek Szlovákia illetve Ausztria sítelepeire is. 

A négy nap során bemutattuk a Hargita Sírégió mind a négy szabadidőközpontját. A márciusvégi hideghullámnak és havazásnak köszönhetően két helyen, a gyergyócsomafalvi Veresvirágnál, és a bucsini Havas Bucsinnál még jó körülmények között lehetett sízni. A Bogdánon már nem működtek a felvonók, a sípálya tulajdonosai viszont igazi extrém élményben részesítették a vendégeinket, a pályataposó géppel szállították fel a pálya tetejére. Így sikerült kis ízelítőt adnunk a Bogdán komplexum nyújtotta lehetőségekből is.

Vendégeink nagyszerűen érezték magukat és egyáltalán nem bánták, hogy egy ausztriai hosszú-hétvégét cseréltek fel a székelyföldi látogatással. Elmondásuk szerint az itteni feltételek egészen jók, ütik a Mátra-hegységbeli sípályák szintjét, a síoktatás szempontjából pedig egyenesen felülmúlják azokat. A Havas Bucsin nagy, lankás pályáját különösen alkalmasnak látják erre a célra. A szálláshelyeink viszonylag szerény luxusát pedig maximálisan pótolja a székely vendégszeretet.

Kiutazásuk továbbgondolásaként máris jónéhány közeli és középtávú együttműködési célkitűzést fogalmaztunk meg:
• egy újabb székelyföldi látogatás részükről a tavasz folyamán vagy a nyár első felében, a környék szálláslehetőségeinek és turisztikai ajánlatainak a feltérképezése céljából;
• konkrét turisztikai érdeklődés generálása a megtekintett helyszíneken, gondolván elsősorban a Hargita Sírégió tagjaira;
• töbnapos síversenyek szervezése gyerekek és amatőrök számára, amelyeken 300-400 személy részvételére lehet számítani;
• együttműködés beindítása a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány és a helybéli Hegyimentő Közszolgálat között, közös képzés illetve gyakorlatozás terén;
• nemzetközi oktatói mínősítést bíztosító síoktató-képzés lebonyolítása a mi sípályáinkon, magyarországi és helybéli személyek számára;
• tehetséges fiatal hargitai síversenyzők hatékony támogatása ruházat, magyar szponzorok, nemzetközi edzők, edzőterepek terén.

Csíkszereda, 2018. március 27.

Kapcsolódó linkek:

http://skihargita.ro/kapcsolatfelvetel-a-magyar-siakademiaval/

https://www.echotv.hu/adasok/2018/03/27/kitekinto/7603