Határviták
szerda, 2024. december 18., 17:58:04
Határvita

A határ és tábor-vita elõzményeiként elmondható, hogy az 1968/2 számú Románia területi felosztásáról szóló törvény értelmében Úz-völgye Hargita megyéhez, Csíkszentmárton községhez tartozik. Ugyanakkor, létezik 1969-bõl egy a Telekkönyvi Hivatal által elkészített dokumentáció, mely megállapítja a határvonalat Hargita és Bákó megye között és azt úgy jelölik meg, hogy egyezik a 1968/2 törvény elõírásaival, Úz-völgye pedig Szentmárton községhez tartozik.

 

Bákó megye képviselõi arra hivatkoznak, hogy létezett az 1996-2001 közti idõszakban, két egyezség, a két megye prefektusai-alprefektusai között, amely értelmében az Úz-völgyi terület Bákó megyéhez tartozik. Jogászokkal megvizsgáltatva mindkét jegyzéket arra a következtetésre jutottunk, hogy azoknak semmilyen jogi hatálya nincs. Az egyik1998-ból származik, a másik pedig 2001-bõl, amelyeket a két megye Kataszteri Hivatalának vezetõi írtak alá, de az semmilyen módon nem tekinthetõ törvényes dokumentumnak, hisz mindkét egyeztetés a Hargita Megye Tanácsa, valamint Szentmárton község megkérdezése nélkül egyoldalúan és a törvényi rendelkezések betartása nélkül született meg, vitatott módon és vitatott céllal. Ezért mindkét jegyzõkönyv a törvényi feltételeket nem teljesíti és szükség van az ügy jogszerû rendezésére.